|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 14 találat | lapozás: 1-14 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Páll Ágoston 1999. augusztus 14.22. alkalommal tartották meg Korondon a hagyományos árcsófürdői fazekasvásárt. Aug. 14-én kis ünnepség keretében köszöntötték a Sóvidék szellemiségét megjelenítő folyóiratot, a Hazanézőt, amely éppen tízesztendős. A Hazanézőnek eddig húsz száma jelent meg, példányszáma a kezdeti 5000-ről 2000-re csökkent. A Hazanéző néprajzot, történelmet, irodalmat egyaránt közöl, tulajdonképpen sajátosan székely arcélű hungarológiai kiadvány. Ambrus Lajos főszerkesztő úgyszólván a semmiből teremti elő a megjelenés anyagi feltételeit, a helyi Firtos Művelődési Egylet munkatársainak áldozatos közreműködésével. - A fazekasvásáron 23 népművész állított ki. Az "öregek", Páll Ágoston, Tófalvi Ágoston, Tódor József, Máthé Dénes, Györfi Imre és Páll Magda, Sófalvi Ferenc, mások mellett számos fiatal mester jött le Árcsóra, mint úgy ifj. Páll Antal, ifj. Fábián Ferenc, Máthé Imre Levente, ifj. Ambrus Ferenc, Józsa László. /Bölöni Domokos: Kirakóvásár az egész Korond. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 16./2003. január 11.Legutóbb az államelnöki rendelettel kitüntetettek között egy korondi keramikus neve is szerepelt, az 53 éves Páll Ágoston. Ő még nem tudott a kitüntetésről, ezt most az újságírótól tudta meg. Páll Ágoston ismert keramikus, egy felépítendő székely házat az ő kerámiáival rendeznek be. Kerámiáit Washingtonban is ismerik: 1999-ben egy népművészeti fesztivál kiállításain lehetett látni munkáit. Páll Ágoston munkáit sok városban /Budapest, Burgas (Bulgária), Szeged, Nagyszeben, Brassó, Konstanca, Kolozsvár stb./ kiállították. Páll Veronka virágai díszítik Páll Ágoston edényeit, aki már több érmet, oklevelet nyert. Budapesten bokályai keresettek, Bukarestben pedig tányérjai, használati edényei. A korondi népművész édesapjától, idős Páll Lajostól tanult mesterségét immár fiai, Árpád és Domokos is továbbviszik. /Kristó Tibor: Budapestre bokály, Bukarestbe tányér... = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 11./2005. május 10.A különbözőségek varázsa címmel tartottak egyhetes bemutatót a romániai nemzetiségek a kormány és az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala rendezésében, a megnyitót Markó Attila államtitkár tartotta. A rendezvényt a FUEN kongresszusára időzítették, hogy a kisebbségvédelmi kongresszuson részvevők láthassák román kormány kisebbségekkel kapcsolatos politikáját. A folklórrendezvényre a gyergyóalfalvi Domokos Pál Péter Népi Együttes kapott meghívást. A meghívott népművészek között volt Nagy Margit a Maros megyei Nagykendről, aki természetes anyagokból készült virágkompozícióit állította ki. Az immár veterán meghívott Páll Ágoston korondi keramikus mellett megjelent fia, Páll Árpád is. Péter Julianna, gyergyókilyénfalvi népi alkotó a kiállításon élőben mutatja be a gyöngyfűzést. A mezőfelei Pápai házaspár nádból font tárgyaival aratott sikert. A gyergyóalfalvi népművészeket Kanadába hívják, ahol magyar találkozót akarnak szervezni. /Béres Katalin: A romániai nemzeti kisebbségek újabb seregszemléje. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./2007. július 10.A korondi fazekasok régi elképzelése vált valóra azáltal, hogy megalakult érdekvédelmi szövetségük, melyet Életfa néven jegyeztettek be a bíróságon. Páll Ágoston, a szövetség elnöke, a többszörösen díjazott népművész. A szövetség 21 taggal alakult meg, azzal a céllal, hogy megőrizze az örökségét. Egymásra figyelnek, egymást ellenőrzik, a giccs kizárása a céljuk. Kiállításra az általuk előzetesen átvizsgált, jóváhagyott termékek kerülhetnek. Korond az egyedüli fazekasközpont, mely értékápoló érdekvédelmi egyesületet jegyeztetett be. A község önkormányzata jó néven veszi a szövetség programját, támogatja őket – mondta Katona Mihály polgármester. /Kristó Tibor: Gyökeret eresztett a korondi Életfa. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 10./2011. május 23.�?lõ szellemi örökség díjat kapott Páll Ágoston korondi fazekasmesterPáll Ágoston korondi fazekasmester vette át szombaton az UNESCO által megalapított, �?lõ Szellemi �?rökség díjat. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete elismerését a Romániai Magyar Népmûvészeti Szövetség, valamint Korond községi tanácsa által szervezett ünnepségen veheti át a fazekasmester. A Kelemen Hunor kulturális miniszter átadta díjat elsõ alkalommal vehették át Romániában. Páll Ágoston mûveit Románia mellett Magyarországon, Ausztriában, Németországban és az Egyesült Államokban is láthatta kiállításokon a közönség. A fazekasmester a hagyományos népmûvészet megõrzéséért több díjat kapott már. Kelemen Hunor kulturális miniszter a díj átadásakor úgy fogalmazott: az esemény azt jelzi, hogy értékeink vannak, amelyek nemzetközi elismerésnek és hírnévnek örvendenek. Páll Ágoston családja generációkon keresztül mûvelte a fazekasmesterséget úgy, hogy mindig tiszta forrásból merítettek. Forma-, szín- és motívumvilága megõrizte a hagyományokat. Ez a díj nem csak Páll Ágoston munkásságát ismeri el, hanem a korondi fazekasmesterség több száz éves múltját. Ezen az ünnepi eseményen azonban arra is fel kell hívnunk a figyelmet, hogy identitásunk, nemzeti értékeink megtartásában akkor leszünk sikeresek, ha megõrizzük a tiszta forrást - mondta. Katona Mihály, Korond község polgármestere kiemelte: a korondiak identitástudata összefonódott a fazekasmesterséggel, ugyanakkor megköszönte a Romániai Magyar Népmûvészeti Szövetségnek, hogy javasolta a díj elnyerésére Páll Ágostont. Páll Ágoston köszönõbeszédében édesapja tanítását idézte fel: a cserép nem ég el, a víz nem áztatja el és minden egyes darabban egy kor kultúráját fedezhetjük fel. A Korondi Fazekasok Szövetsége honlapján található önéletrajza szerint az 1946. május 24-én született Páll Ágoston a fazekasmesterséget szüleitõl tanulta és a néhai Bandi Dezsõtõl, aki a Páll-család három nemzedékét oktatta. Felesége, Veronika festi és díszíti az edényeket. Hét gyermekükbõl négy fazekasként dolgozik. Mûveit Románia mellett Magyarországon, Ausztriában, Németországban és az Egyesült Államokban is láthatta kiállításokon a közönség. Páll Ágoston a hagyományos népmûvészet megõrzéséért több díjat kapott már. Románia 2006-ban csatlakozott a Szellemi Kulturális �?rökség védelmérõl szóló egyezményhez. Az életre szóló, személyes és átruházhatatlan �?lõ Szellemi �?rökség-díjat Romániában a Kulturális és �?rökségvédelmi Minisztérium által létrehozott Országos Szellemi �?rökségvédelmi Tanács ítéli oda az. A jelentkezési iratcsomók számától függetlenül, évente legtöbb öt tiszteletbeli díjat osztanak szét. A díjazottnak egyszerre kell lennie a szellemi örökség védõjének, továbbadójának, alkotójának és kitûnõ megjelenítõjének oly módon, hogy képes legyen hagyományos kulturális modellek továbbadására, miközben az örökséggel rendelkezõ és a tudományos szakmai közösség egyaránt elismeri munkásságát. A jelölt bizonyítható módon kiváló szakmai tevékenységet kell felmutasson. Krónika (Kolozsvár) 2014. április 12.Megtartó hűségKérdések a 70 éves Tófalvi Zoltánhoz – Erdély egyik legszebb és leghíresebb fazekasközpontjában született, Korondon. Meséljen gyermek- és ifjúsági éveiről, a szülőföld megtartó erejéről. – Korondra születni – vallom immár hetven esztendő tapasztalatával a hátam mögött – csodálatos dolog, ugyanakkor feladatok sokasága is! Tamási Áron intelme semmit nem veszített időszerűségéből: "Az embernek egyetlen szülőföldje van, és sok-sok kötelessége." Ma már tudom: az emberi élet túl rövid ahhoz, hogy valamennyit lerójunk a szülőfalunk iránti tartozásból! Dédelgetem magamban az álmot: még lesz erőm megírni szülőfalum, Korond regényét. 1944. március 24-én láttam meg a napvilágot, amikor – újra Tamási Áronnal szólva – "Énlaka felett, a Firtos lova hátán, lehajtott fejjel elaludt a gondviselés." Áldott emlékű Édesapámat – aki a földművelés utolsó polihisztorainak egyike volt – az "Árpád-vonal" védelmére behívták katonának. Azelőtt is annyi átképzésen vett részt, hogy ma sem tudom: édesanyám, a Sóvidék szövőnője, hogyan tudta megművelni a tűrésnyi földet? Gyermekkoromban még teljes pompájában tündökölt az esti fonó. Másodikos koromtól oda állítottak, hogy egy-egy irodalmi alkotást felolvassak. Arany János Nagyidai cigányok című költeménye, Toldi mindhárom éneke, Csokonai Vitéz Mihály Dorottyája, Madách Imre Az ember tragédiája akkor vésődött kitörülhetetlenül az emlékezetembe. – 1965-ben történelemtanárként tért vissza szülőfalujába. Hogyan emlékszik ezekre az évekre? – Be kellett bizonyítanom: nem igaz a mondás, miszerint "senki nem lehet próféta a saját falujában!" Kiváló tanárok tanítottak Korondon. Beder Tibor, Hargita megye 1990 utáni főtanfelügyelője, aki a törökországi Magyarfalut, Rodostót gyalog kereste fel. Az erdélyi magyar gimnáziumok, líceumok egyik legkiválóbb matematikatanára, a fájdalmasan korán elhunyt Szilágyi Ferenc először Korondon, majd Gyergyószentmiklóson teremtett matematikai iskolát! Czegő Zoltán költői, írói pályáján a korondi tanárkodás meghatározó jelentőségű. Korond szerelmesei között a korábbi tanítók, tanárok közül hadd említsem Benczédi Sándort, Haáz Sándort, Kedei Zoltánt, Ambrus Lajost, a Hazanéző folyóirat főszerkesztőjét. Korondnak köszönhetem a helytörténeti kutatások elindítását, itt fogalmazódott meg bennem: az etnikailag, néprajzilag is egységes Sóvidéknek meg kell írni a történeti, etnográfiai monográfiáját. Ezt akadályozta meg a Szekuritáté. Kiváló tanítványok sorával büszkélkedhetem: Bíró A. Zoltán, a csíkszeredai Kulturális Antropológiai Munkacsoport, a KAM megteremtője, a prózaíró Korondi Kovács András, a költő Majla Sándor, az UNESCO-díjas Páll Ágoston kiváló népi fazekas. 2003-ban, 2004-ben a katedra még egyszer a bűvkörébe vont: óraadóként a Sapientia marosvásárhelyi karán magyarságtörténetet és művelődéstörténetet taníthattam. – Alig nyolc évet tanított. 1972-ben a marosvásárhelyi rádió munkatársa lett. Milyen volt ez a tizenhárom év, a Ceausescu-korszak leghírhedtebb korszaka? – Szerettem a rádiót mint megszólalási lehetőséget. A rádió sokkal meghittebb, személyesebb, mint a televízió. A marosvásárhelyi rádiónál láttam először, hogyan működik a sajtóigazság fedőnéven futó cenzúra. Két nagyon fontos műsoromat tiltották le: az egyik a jobbágyfalvi, több hónapig tartó néprajzi kutatással összeállított Tavaszi határkerülés, a másik a Bolyai Tudományegyetem első csoportjának perében hét év börtönbüntetésre ítélt Várhegyi Istvánnal készített nagyinterjú. A marosvásárhelyi rádiónak köszönhetően végezhettem el azt a szociológiai kutatást, amelynek során a Temesváron élő atyhaiak 490 főt számláló közösségének minden tagjával elbeszélgettem. Az atyhaiak a bánsági nagyvárosba mentették át a kalákaszellemet, a közösségi életet. Névsoruk volt arról: Temesváron, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, az Amerikai Egyesült Államokban hol laknak az egykori falusfeleik, ott szállást, élelmet kapnak, emberi szóval fogadják őket. A Temesváron élő atyhaiak közössége című tanulmányom a Korunk 1982. évi pályázatán első díjat nyert, önálló kötetben is megjelent. A Forrás-sorozatban 1979-ben rádiósként jelent meg az első önálló kötetem, Pogány fohászok faluja címmel. – Ezután volt kultúrigazgató, lapszerkesztő, helytörténeti kutató, tévészerkesztő. – Akkor már túl voltam az első házkutatáson – a jegyzeteim, kézirataim egy részét elvitték –, az állambiztonsági szerveknek sikerült megakadályozniuk a Sóvidék történeti, néprajzi monográfiájának megírását, megjelentetését. Amikor kineveztek a nyárádtői művelődési otthon igazgatójának, Angela Isaroiu propagandatitkár kijelentette: "Azért tesszük oda, hogy elvérezzen! Ne mind irkáljon olyasmiket, amelyeket a Szabad Európa Rádió sorozatban közöl!" A SZER ugyanis folytatásokban sugározta A Temesváron élő atyhaiak közössége című tanulmányomat, a nagyernyei Péterffy Júlia magyartanárnő és Kim Imola zenetanárnő által szervezett iskolai vetélkedőről szóló publicisztikámat: "A nyelv ma néktek végső menedéktek,/ A nyelv ma tündérvár és katakomba,/Vigyázzatok jól, mikor beszéltek." (Reményik Sándor: Az Ige). Óriási botrány lett belőle! Koppándi Sándor fő pártcenzor "kedvenc üldözöttjévé" váltam. Leutazott Bukarestből, hogy "megrúgódjon", "móresre tanítson". Nem szerettem a kultúrigazgatást, de annyit elértem: a Marosvásárhelyi Állami Színház, a Maros Művészegyüttes havonta tartott előadást, képzőművészeti kiállításokat szerveztem, és hadakoztam a magyar nyelvű oktatás megmentéséért. 1987. január 1-jétől A Hét, 1991 nyarától az Erdélyi Napló, 1994. február 1-jétől a Román Televízió magyar adásának belső munkatársa lettem. – 1979-ben jelent meg első riportkötete, a Pogány fohászok faluja, amely a Sóvidékről szól, a kötet címét Alsósófalva "adta". Miről szól a könyv? – A kötet tulajdonképpen a Sóvidéket alkotó tizennégy településről szóló tényfeltáró riportok füzére. A sófalvi sót az 1562. évi felkelésig a székelyek szabadon használhatták. A székely só "fakó kerekű", azaz: ráf nélküli szekereken Fogarasföldre, Kőhalom környékére is eljutott. Ez is a megírásra váró feladataim egyike. A kötetben részleteket közöltem a világot bejáró egyetlen sóvidéki tengerész, idős Cseresznyés Gyula hajónaplójából. Megtaláltam Siklód legnagyobb szerelmese, Visky Károly néprajztudós egyetlen példányban fennmaradt, soha nem publikált rajzait. Röviden arra is utaltam: minden idők egyik legnagyobb magyar művészettörténésze, Fülep Lajos, 1919-ben három hónapig Szováta református lelkésze volt, a helyi tanító akadékoskodása miatt kellett elhagynia a települést. Nemrég megkaptam a teljes szovátai levelezését, amely Szováta történetének eddig ismeretlen fejezete. A kötetben utaltam Ady Endre és Boncza Berta 1915. augusztusi szovátai útjára, és arra, hogy a Medve-tóban való fürdés után kijelentette: ide tér vissza "megegészségesedni"… A pogány fohászok faluja cím valóban Alsósófalvát idézi: az elzártság miatt a település lakói mindenkinél jobban megküzdöttek az önmaguk elfogadtatásáért. Elegendő hivatkoznom a festő Sükösd Ferencre, Fülöp G. Dénesre, a marosvásárhelyi Vártemplom lelkészére, a rendező Cseresznyés Gyulára, a táncmester Kacsó Andrásra. A sziknyos, követ és bábakalácsot termő vidéken a pogánykor emlékei a kereszténységre való áttérés után is tovább éltek. – Fő kutatási területe az erdélyi, romániai '56-os történések, szervezkedések, elhurcolások és bebörtönzések kutatása. – 1956-ban hatodik osztályos kisdiák voltam a korondi iskolában. A forradalom óriási hatással volt rám. A későbbi kutatások során azonosítottam: 1956. november 11-én Moyses Márton (1970. május 13-án tűzhalált halt) vezetésével négy 15-16 éves baróti gimnazista megpróbált átszökni a román–magyar határon. Ketten átjutottak! A kádári hatóságok 1957. március 15-én adták vissza a román állambiztonsági szerveknek Bíró Benjámint és Józsa Csabát. Az erdélyi, romániai ’56 történéseit tíz vaskos kötetben tárom az olvasó és a történészszakma elé. Megjelent öt kötet. – Két évvel korábban, amikor A megmentett hűség – 2012 című kötet számára készítettem interjút, Ön azt mondta: egy 1000 oldalas könyvön dolgozik. Miről szól? – Az említett 1000 oldalas kötet az "erdélyi kérdés" kialakulásáról, akuttá válásáról, és a megoldást sürgető tervezetekről szól. Középkori oklevelek alapján rekonstruálható, hogy a török betörések nyomán hogyan változott meg a korábban magyarok és szászok által lakott régiók etnikai összetétele. A 15. század elejére jórészt kialakult Erdély etnikai sokszínűsége. A 18. század második fele, az 1761-1762 körüli időszak az, amikor a románság számbeli fölénybe került. A reformkor idejétől kezdve magyar, román és részben szász tervezetek, elképzelések születtek az "erdélyi kérdés" megoldására. Ezeket a tervezeteket vontam górcső alá, a haza bölcse, Deák Ferenc 1842. évi levelétől kezdve – először jelzi az "erdélyi kérdés" súlyosságát! –, folytatva báró Wesselényi Miklós 1848. június 18-i, a lakosságcserére vonatkozó tervezetével, Alexandru Papiu Ilarian 1860-ban papírra vetett és Alexandru Ioan Cuza fejedelemnek átadott Emlékiratával, Kossuth Lajos konföderációs tervezetével, a 19. századi, 20. századi különféle megoldási kísérletekkel. Paál Gábor 1919 januárjában, román katonai fogságban megfogalmazta a "Székely Köztársaság" tervezetét, a két világháború között a román, magyar és szász megoldási kísérletek a lakosságcserék révén próbálták orvosolni az "erdélyi kérdést". A második bécsi döntés után – 1940. augusztus 30. – több román tervezet is született, amelyek a lakosságcserék révén próbálták az "erdélyi kérdést" orvosolni. Sabin Manuila – Budapesten szerzett orvosi oklevelet –, a Román Statisztikai Intézet megteremtőjeként 1941. október 15-én Ion Antonescu marsallnak adta át azt a tervezetet, amely szerint a homogén román nemzeti államot úgy lehet megteremteni, ha 3,8 millió kisebbségit telepítenek ki Nagy-Romániából! A több nyelven beszélő Vasile Stoica román külügyminiszter-helyettes – Budapesten szerzett bölcsész oklevelet, a híres Eötvös Kollégium tagja volt – 1942. évi tervezete már ötmillió kisebbségi áttelepítésével számolt. 1943-ban az állampolitika rangjára emelték a román–ukrán–orosz lakosságcsere-tervet. 1946-ban a magyar békeelőkészítő osztály olyan Székelyföld-autonómiatervezetet dolgozott ki, amely magába foglalta – falvanként feltüntetve – a barcasági, a volt vármegyei vonzáskörzeteket is. Ezeknek a tervezeteknek a nyomát sem találjuk a román Parlamentnek benyújtott autonómiatervezetben! – Pár éve nyugdíjas, nem kell már bejárnia a tévéhez. Mivel tölti a szabadidejét, és miért jön oly ritkán haza Erdélybe, bár ma is marosvásárhelyi lakos, itt van lakása a Gecse utcában? – Levéltári kutatással, különböző könyvtárakban való búvárkodással, írással töltöm a mindennapjaimat. Marosvásárhelyen, a Gecse utcában van a lakásom, de alig tartózkodom ott. A marosvásárhelyi életemet teljesen ellehetetlenítették! A feleségem családja főbérlőként 1938-tól lakott a Gecse utca 19. szám alatti lakásban. 1977-ben ezt a lakást megvásároltuk Dósa György Alberttől, akiről a szekusdossziém 2011. januári átvételekor kiderült: "Demeter" fedőnéven csak rólam 62 jelentést készített. Volt olyan nap, amikor három jelentést is átadott a tartótisztjének! Nemcsak rólam, mindenkiről jelentett, aki élt és mozgott Marosvásárhelyen! A marosvásárhelyi Vízüzemnél – ahol ideig-óráig dolgozott – munkatársai életét tette tönkre. Olyan, saját kézzel és magyar nyelven írt jelentéseket készített, amelyek alapján kiváló szakembereket, mérnököket hurcoltak meg, rúgtak ki a Vízüzemtől! Szabotázsakciókat, tudatos ivóvíz- szennyezést, sőt mérgezést fogott rájuk, a kapusról pedig azt állította: ráfogta a fegyverét! Saját kezével kétszer írt beszervezési kötelezvényt, hogy a jelentéseiről senkinek, még a családtagoknak sem beszél. Másodszor már teljesen rám állították! A Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács, a CNSAS, 2012. április 25-i hivatalos átiratban dekonspirálta a Demeter fedőnéven jelentő, 1945. szeptember 28-án született Dósa György Albertet, Albert és Erzsébet fiát. Dósa György Albert – aki a szüleitől adományként kapta azt a lakást, amelyben mi lakunk, és amelyet 1977-ben megvásároltunk –, 2001-ben eladta a Gecse utca (Stefan cel Mare) 19. szám alatti ingatlan első részét és a hozzá tartozó kertet. Ezzel párhuzamosan a mi lakásunkhoz tartozó, általunk 1977-ben megvásárolt, 1991-ben a feleségem és az én nevemre betelekelt kertért, udvarért beperelt a marosvásárhelyi törvényszéken. Dr. Kincses Előd volt az ügyvédünk. Marosvásárhelyen és Maros megyében 1974 és 1989 között 5.000 család, személy vásárolt hasonló körülmények között lakást. Az 1989. decemberi rendszerváltás után mind az 5000 család, személy nevére betelekelték a cseausiszta diktatúra idején törvénytelenül az állam tulajdonába utalt beltelkeket. Az 5000 család, személy közül csak ellenünk indítottak pert, és a Táblabíróság csak Dósa György Albertnek adott igazat! Elvették a kertünket, az udvarunkat, most a lakáshoz tartozóan egyetlen négyzetcentiméternyi terület sincs! Ezt az iszonyatos drámát a feleségem, Tófalvi Mária magyartanárnő nem tudta feldolgozni, és 2009. október 2-án a budapesti Péterffy Kórházban visszaadta a lelkét a Teremtőjének. Az volt az utolsó kérése: szeretett városa, Marosvásárhely református temetőjében helyezzük örök nyugalomra. Ezt megelőzően két betörés volt a lakásunkban: először a központi fűtés hőkazánját lopták el, másodszor az ’56-os kutatásaim levéltári anyagának egy részét. Pótolhatatlan dokumentumok tűntek el! Ma semmit nem tartok a lakásban! Mindez olyan mély nyomot hagyott, hagy az életemben, hogy ritkán tartózkodom Marosvásárhelyen. A várost viszont ma is nagyon szeretem… – Mi van a fiókban, min dolgozik jelenleg? – Folytatom az 1956 erdélyi mártírjai sorozatot, a hatodik, majd a hetedik kötetet készítem elő kiadásra. Az elmúlt év végén jelent meg a sóvidéki prózaantológia, benne a Véres szárnyverések című novellám. Egy meghívás révén az elmúlt esztendő végén, 2014 januárjában Adelaide-ben – kérésre – felolvastam az említett novellát. Óriási sikere volt, hiszen a magukra maradt öregek drámája ott is hasonló! – Több díjban részesült, soroljon fel néhányat. – 1982-ben megkaptam a Korunk pályázatának első díját, a rendszerváltást követően az Ifi Fórum első díját. 1994-ben elnyertem a budapesti Hitel folyóirat szociográfiai pályázatának első díját, a Pro Civitas Alapítvány első díját a bözödújfalusi székely szombatosokról írt tanulmányommal. 1997-ben a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete tévés nívódíjjal jutalmazott. A Csíkszeredában megjelenő Székelyföld 2002-ben ugyancsak nívódíjjal tüntetett ki. A Magyar Újságírók Közössége Petőfi Sándor Szabad Sajtó Díja szintén fontos kitüntetés. Az Erdős Irma-díjat azért kaptam, mert én készítettem az önálló kötetben is megjelent nagyinterjút az Állami Székely Színház egykori művésznőjével. A legfrissebb díjat most, 2014. március 15-én kaptam Könyv és gyertya címmel. A végére hagytam a Hazanéző szerkesztőségétől kapott elismeréseket. Ezek arra figyelmeztetnek: sokszor kell még hazanéznem! Székely Ferenc. Népújság (Marosvásárhely) 2014. július 14.Székely válogatott RióbanFöldrajzilag hol vagyok? Ahová minden adat, útravaló híján is, már ezerötszáz éve az ember vágyott. De először föl kellett fedezni azt az új világot, melyben a legtermészetesebb módon élhet boldogan az okos, a beszélő ember. Helytelenül fogalmaztam, helytelenül írtam le. Mindig is mondtam, nem írni kell megtanulni, hanem gondolkodni. A többi, az megy magától. Tehát adat volt bizony, és abban mi, magyarok mindig elöl jártunk. Mert ugye ott volt már Nagy Lajos királyunk udvarában a bajnok Ferenc. Rettegte kardját fél Európa. S ha valaki támadt a magyarra, rögvest mutatott a király a honvédésért könyörgő bajnokokra: VIJJON FERENC! Bizony akkor három tenger mosta hazánk határait, s azok a tengerek nem sörből vetettek habot. Ferenc egy frankot Párizsig kergetett, ott egy szépség behálózta, Villon Ferenc névvel dalnok lett belőle. S most itt volt ez a labdarugdalózó világbajnokság. Hogy nem volt ott a magyar csapat? Véletlenek is vannak. Ugyan! Nézzünk csak körül. Erről beszélgetünk az etédi ivóban Zakariás Dénősbával, aki a nagy Zaki focista rokonának tudja s hirdeti magát. – Ma is él a nagy Zidane, s bizony Tekerőpatak (spanyolul Rio Del Kacskaringó) szülötte volt, de Romániában a Pallér családnevet lefordították erővel is, így lett az apjából Zidár, Pallérból, a fiából Zidán. He? S ott a brazilok ma. Játékost adtunk nekik Jo néven, s magyar volt bizony a csibakáposztásszentkirályi Scolari, Deák, Diák volt a neve itthon, aztán Iskolást csináltak belőle románra. A horvátok is úgy jöttek fel a Kocsisék, Grosicsék nyomán, hogy átmentek a Kovácsok, kettő is. És ne szökjünk akkorát, FIFA! Erdélyi volt a világhírű Vida is, úgy biza, s hát ott van Rióban. S ki ne bámulta volna a mexikói Carlos Penát?! A híres Pennás Karcsit Kökösből? S hogy messze ne menjünk, hát Kamerun csapatába hogy került Dany, a lemhényi, 23 gyermekes Dani család sarja? Kamerunban az első havi fizetéséből református templomot építtetett. S a spanyol Iker, mellesleg Cassias? Iker testvére ma is Uzonban él, Ráduly István polgármester szárnysegédje. S aztán Torres eredeti neve Toros volt. S ott van Diego Costa. Korondon él családja, nővérét, Koszta Veronkát vette feleségül Páll Ágoston keramikus, ott vala Rióban, úgy biza. S onnan egy futamodásra a holland vezér, Louis von Gaal. Etéden élt, s azt mondta a fordítgató-borogató román jegyzőnek, hogy ha őt is ferdítik, saját költségén kitelepíti a faluját. Így Gál Lajos, biza. Mert a vér vízzé nem válik. Hogy nem. S emiatt vetődött Ausztráliába Massimo Luongo, Maxim Éva sepsiszentgyörgyi zenetanárnő öccse. He? S Szárazajtáról egyből két remek futballista ment Costa Ricába. Az egyiknek az apja Gránátos Estván bá volt, a másiké Bálványos, most Granados meg Bolonos néven futnak, s nem is kicsi pénzért. Mert a vért s a tüzet megfizetik ám ott lenn, délen. S Chillébe került az uzoni Szentpáli család sarja edzőnek, Sampaoli, tiszta székely, s ott van Vargas is, Vargyas nagy szülötte! Sepsikőröspatakról pedig Baka Károly öccse, Carlos Bacca. S itt né, lenn a göröggé sose vált Kosztasz. Koszta volt bizony maga is, de nem állott bé románnak, hát oda lett térítve. S hogy közelébb kerüljünk az igaz történelemhez, mert a foci bizony nem játék, hát Sepsiszentgyörgy kinevelte a történész Cserey Zoltán öccsét, Geoffroy Serey néven Elefántcsontparton rúg, s erősen jól. Japánban van s most Rióban Kovasimo, akinek a neve Kovásznai Berci, csak hitványul írták bé a nevét a csapatba. De unitárius jó székely az, hogy igen. S ott volt a mi Messink is Argentínából, de amikor átszökött Szacsvából, mind azt mondta a kérdésekre, hogy messziről, messziről, aztán rea is ragadt a név, hogy Messi. Üzente biz’ a jó lélek, hogy útba ejti hazafelé Szacsvát, csomagot is vet a repülő saroglyájába, hogy legyen. S egy kevés készpénzt is hagy a ravatalozóra. Mert ezek olyanok, akik messzire szakadtak. Vannak bizony az orosz csapatban is jó magyarok, de ők eljátszották magukat már sokszor. Ezért mondom én örökkétig, nem szabad elkeseredni, hogy a mi zászlaink alatt, már a székelyre meg a magyarra gondolok, nem állingál Orbán Viktor s más érdemesek most, mert egyszer megindulnak ezek a mieink is, akkor láss világ csudát! Mert ugye, Zidán, a Pallér építő mester is ott volt Brazíliában, s abból tudni lehet, hogy valamire készülnek Székelyföldön. Hogy igen. S akkor bizony egyszerre minden kitudódik. De az is szent igaz, amit nagytátink mondott Isonzóról jövet. Mert csak úgy levetette a zekéjét, s mondta: Régina, a türelem rózsát terem, de az is csak úgy, ha kapálják s öntözik a tövit. (Köszönet Áros Károlynak szakszerű, önzetlen támogatásáért. A szerző) Czegő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. április 28.Aki lelket lehel a formábaA fazekasságban benne van a víz, levegő, tűz Április 26-án, a szellemi tulajdon világnapján Szathmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészeti Egyesület elnökének, Páll Ágoston korondi fazekasról szóló könyve bemutatójával tisztelgett a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum az alkotók és művészek munkássága előtt. A rendezvény a szerző és a főszereplő részvételével zajlott, az intézmény Bartók Termében. A korondi fazekasság jellegzetes székely hagyományra alapul, ezt a tudást azonban könyvből nem lehet elsajátítani, mert apáról fiúra száll évszázadok óta, vagyis közvetlen kapcsolatok útján terjed, s ezért a szellemi örökségünk részét képezi. Páll Ágoston azon korondi fazekasok egyike, aki felmenői mesterségének fortélyait nemcsak elsajátította és több évtizede műveli, hanem tovább is adta. Éppen ezért 2011-ben jól megalapozottan tüntették ki az Unesco Élő Szellemi Örökség díjával – vélekedett Szőcsné Gazda Enikő néprajzos muzeológus, a könyvet és annak főszereplőjét méltató beszédében. A szakembertől továbbá azt is megtudhattuk, hogy Korond Románia legismertebb fazekastelepülése, melyet már az 1616-os feljegyzésekben is a fazekasmesterséget űző helységként tartottak számon. Igazán híressé azonban a 18–19. században vált, a homokkal soványított agyagból készült főzőedényei és borvizes korsói által. Ezek keresletéhez viszont az egyszerűségükön és tartósságukon kívül, az elkészítőik kereskedelmi tevékenysége is hozzájárult, ugyanis termékeiket messzi földre elhordozták. Tudásuk magas színvonalát jelzi például, hogy az akkor ritkaságszámba menő 2 vékás, vagyis a kis híján 50 literes fazekat is el tudták készíteni. A másodikként felszólaló szerző nem rejtette véka alá, hogy Páll Ágoston életútjának és tevékenységének a megírásával példát szeretett volna másoknak is állítani kitartásból, küzdeni tudásból és az értelmes munka szeretetéből. Mindezen tulajdonságok nélkül ugyanis véleménye szerint, a népművészet terén még a tehetség birtokában sem lehet igazán értékeset és maradandót alkotni. A kötet szerkezetileg 3 részre tagolt. Az első tulajdonképpen a főszereplőnek az író kérdéseire adott válaszaira alapuló önvallomás, melyből tudomást szerezhetünk felmenőiről is. Közülük Páll Ferenc (1838–1887) nevű dédnagyapja már szabad székely és fazekas volt, amint arról a fennmaradt írások is tanúskodnak. Édesanyja vele együtt tizennyolc gyermeket hozott a világra, viszont a felnőttkort csak kilencen érték meg. A második a sajtó tükrében mutatja be a fazekasmestert, és a harmadik a rendezvényeket sorolja fel, melyeken Bukaresttől, Budapesten át Washingtonig részt vett, illetve a neki adományozott díjakat és elismeréseket. Az utolsóként szóra emelkedő népművész személyében egy tetőtől talpig székely mesterembert ismerhettünk meg. Olyan személyt, aki nemcsak magatartásával, a keze alól kikerülő remekművekkel, hanem mélyenszántó és ízes nyelven megfogalmazott gondolataival is felhívja magára a figyelmet. Hivatásként gyakorolt szakmájáról pedig így vall: „A fazekasságban benne van a víz, levegő, tűz. A fazekasság teremtő erő. Az agyagból új forma születik, kézzel formáltan. Aztán a fazekas kiégeti, hogy lelket leheljen belé.” Bedő Zoltán Szathmári Ferenc: Páll Ágoston a korondi fazekas /Romániai Magyar Népművészeti Szövetség, 2016/ Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. április 28.Szathmári Ferenc és a tárgyi anyanyelvA csíkszeredai Szathmári Ferencnek az élet úgy hozta, hogy szerepet vállalt az erdélyi magyar népművészeti élet szervezésében, népszerűsítésében. Így lett a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség vezetője, amelynek munkájában igen aktívan vesz részt nyugdíjas éveiben is. Azt mondja, nem elég optimistának lenni, hogy a népművészet megmarad, tenni is kell érte. Szathmári Ferenc Mezőbándon született 1940-ben, a település számára most is a világ közepét jelenti. „Emlékszem a mezítláb járásra, az iskolai körülményekre, a szegénységre, a nyomorra, és mindez valahogy megszépült az évek során. A község 13 településből áll, 3 vasútállomása volt, ma már egy sincs, mert a kisvasutat megszüntették. Olyan emlékeim vannak, hogy amikor elemi osztályban mentünk, úgy engedett be az iskolaszolga, ha a táskánkban vittünk egy darab fát, mert kellett fűteni, és az intézmény nem tudta ezt biztosítani. A padló használt olajjal volt bekenve, büdös volt, az első osztályt palatáblával kezdtem, aztán '48-ban jött a tanügyi reform, eltűnt a vallásoktatás. Mivel akkor volt az iparosítás, a társaságból mindenki esztergályos akart lenni, én is. De édesapám valahogy bizonytalan volt ebben,és az ő közbenjárásával bekerültem a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumba. Az ottani bentlakás ellátásához a szülők terménybeszolgáltatásra voltak kötelezve, paszulyt, húst, ilyesmiket kellett vinni, és még ilyen körülmények között is kedden és pénteken reggel, délben és este puliszkát ettünk, mert kenyérre nem jutott” – elevenítette fel. Az irodalom volt a kedvence Az iskolában egyik kedvence volt az irodalom, mint mondta, különösen nagy hatással volt rá, hogy egyik barátja szüleinél látott egy dedikált Móricz Zsigmond-kötetet. „Az érettségiztető bizottság elnöke Balogh Edgár volt, aki akkor a magyar nyelv és irodalom szak dékánja volt Kolozsváron, az egyetemen. Tetszhetett neki a dolgozatom, behívatott az irodába, és azt mondta, fiatalember, meghívom a magyar irodalom szakra, ha Kolozsvárra jön, jöjjön fel hozzám. Tizenhét évesen én nem tudtam elfogadni, hogy valaki engem a hátsó kapun bevigyen. Ha megérdemlem, akkor igen, ha nem, nem. Elmentem az egyetemi felvételire, az írásbelim jól sikerült, bejutottam a szóbelire, ott kihúztam Horea, Cloșca és Crișant. A vizsgáztató azt mondta, ezt mindenki tudja, és kérdezte, mondjam el, melyek Kolozsvár helyipari vállalatai. Nyilván azért, hogy így a jegyet tudta befolyásolni, és be tudta vinni azokat, akiket kellett. Persze, nem tudtam. Így 8,75-ös jeggyel nem jutottam be, nagyon kiábrándultam, de továbbra is megmaradt a barátságom az irodalommal” – mesélte. Egy könyvespolccal kezdődött Szathmári Ferenc Sepsiszentgyörgyön szerzett könyvelői képesítést, ezután Gyulakután dolgozott főkönyvelőként, majd a család Csíkszeredába költözött. „Feleségem szülei háromszékiek, akkor alakult egy éve Hargita megye, Csíkszereda éppen középen volt, és ide jöttünk. Megtudták, hogy szövetkezeti hálózatban, kereskedelemben dolgoztam, ezért 1970-ben főkönyvelőnek neveztek ki az állami kereskedelmi vállalathoz. Soha nem kérvényeztem előléptetésemet, de a sors úgy ajánlotta fel nekem, hogy 30 évet főkönyvelő voltam, és 10 évet igazgató. Egyfajta elégedettség ez, mert feltételezhetem, hogy nem dolgoztam rosszul, mert akkor biztos nem tartottak volna meg” – mondta. A népművészettel való barátsága is itt kezdődött. „Volt egy egész életen át elkísérő szerelmem, a könyv szeretete és tisztelete. Egy adott pillanatban otthon mindenhol könyv volt, valamit ki kellett találni, és arra gondoltam, de jó lenne egy könyvespolc népi motívumokkal. Elmentem néhány emberhez itt, nem igazán tudtak rajtam segíteni, de úgymond ötletet adtam azoknak, akiket hasonló gondolat foglalkoztatott. Ennek köszönhetően alakult az elhatározás, hogy művészeti népiskolát kell létrehozni. Úgy tűnik, hogy szándékosság nélkül belecsöppentem ebbe” – említette. Szervezeti élet Azt mondja, nyolc éven át szorgalmasan foglalkoztatta ez a kérdés, amelynek eredményeként – bár ezt sem akarta különösebben – egy módszertani könyv született, amelynek nagy sikere volt, öt kiadást ért meg. 1989 után, amikor elkezdtek megalakulni a civil szervezetek, Csíkszeredában is létrejött a Varga Károly fafaragó egylet, amelynek tíz éven át volt alapító elnöke. Aztán átvette a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség vezetését. „Az erdélyi kulturális életet az Erdélyi Közművelődési Egyesület (EMKE) próbálta összefogni, Kötő József elnököt foglalkoztatta a gondolat, hogy tevékenységre kellene ösztönözni a szakosztályokat, hogy legyen felkészülve az erdélyi magyarság az eljövendő autonómiára, legyenek olyan emberek, akiknek tapasztalatuk van. Gyakorlati kivitelezője Bandi Dezső volt, ő hívta össze Marosvásárhelyre az erdélyi fafaragókat, magyarországi előadókat. Már ott felvetődött, hogy nem elég csak a faragókkal foglalkozni, hanem a többi művészeti ággal is kell. 1995-ben Alsócsernátonban meg is alakult a szövetség” – elevenítette fel. Hiányzik az oktatás Noha létezik egy adatbázis, a népművészek tudnak egymásról, és próbálják egymást segíteni, Szathmári szerint alapvetően az a gond, hogy egyrészt kevés magyar értelmiségi kapcsolódik be, másrészt, miután bekapcsolódtak az egész Kárpát-medencei civil szervezeti életbe, számot tudtak adni arról, hogy még sok a tennivaló. „Szinte teljes mértékben hiányzik az oktatás, mi ezt próbáljuk fórumokon, konferenciákon táborokban pótolni, de nem lehet. A tudást csak tanulással lehet megszerezni. A látvánnyal, a tánccal, viselettel, a dallal szemben a tárgyi népművészet hátrányban van, ezt észleljük akár pályáztatási lehetőségeknél is, azok, akik ezzel foglalkoznak, inkább a látvány felé fordulnak. Amikor a tárgyi népművészet kialakult, nem olyan céllal történt mint manapság, az élet tette szükségessé. Az embernek szüksége volt valamire, előállította, most viszont annak csak a muzsikája van bennünk, szeretnénk arra hasonlítani. Örülünk, ha valaki a magyarságtudatával, őseivel összefüggően tiszteli ezt vagy azt a tárgyat – ezt tárgyi anyanyelvünknek neveztem el. Most más az érdeklődés. Amikor én végeztem fafaragást a népiskolában, két évfolyam volt, hetvenen voltunk, és volt öt gitáros, most van hetven gitáros, és esetleg öt faragó” – érzékeltette a különbségeket. Megtalálni a mértéket A népművészeti alkotásokról azt mondja, fontos, hogy ne hazugságot adjunk el, hanem igazat. „A tárgy valóban a népi kultúrát tükrözze, és azok az ismérvek, amelyeket a néprajzosok megfogalmaznak imitt amott, benne legyenek abban a tárgyban. Ezt úgy lehet elérni, ha van szakember. A kopjafáknál alapgondolat, hogy ez embermagasságú legyen, de vannak 2,5–4 méteresek is. Valahogy meg kellene találni a mértéket. Javasoltam, hogy a megyei tanácsok vonjanak be szakértő tanácsadókat, és követeljék meg, hogy a székely kapu állításhoz legyen építkezési engedély, rajzolják le, mit akarnak. A szakértői bizottság eldönti, hogy az székely kapu, vagy nem. Így tanácsot lehet adni a polgármestereknek is. A szövetségnek is van saját értékelési rendszere, és azon kínlódunk, hogy a magyarországi népi iparművészeti termékek zsűrizési rendszerét behozzuk Erdélybe. A magyar állam ismerje el a magyar kultúrában tevékenykedőt az általa meghatározott elvek szerint, de a mi szakembereink, az erdélyi magyar néprajzosok, restaurátorok, szakemberek megítélése alapján, mert a helyit a helyiek jobban ismerik. Ez is egy olyan feladat, amely a szövetség nélkül nem valósulhat meg. Ilyen még nem volt, ezért nagy a jelentősége, ezért ragaszkodom ahhoz, hogy olyan személy kapcsolódjon be ebbe a munkába, aki majd továbbviszi ” – magyarázta. Mindenki tehet valamit Szathmári Ferenc a népi fafaragásról írt könyve után az erdélyi népművészeket mutatta be egy kötetben, legutóbb pedig Páll Ágoston korondi fazekasmester életútját. Az irodalommal való barátsága töretlen maradt, mint elmondta, ötven éves korában gépelte be először a verseit, és adta oda a családtagoknak, barátoknak, akik biztatták a folytatásra. Első önálló verseskötete 52 éves korában jelent meg, azóta ezt még több követte. „A felelősen gondolkodó embernek nem kellene feltétlenül nagy dolgokat véghezvinnie, feláldoznia az életét, egészségét, csak valamicskét hozzátenni a közösség életéhez. Én magam csak azért tudok tenni, mert nyugdíjas vagyok. Mindenki a maga tehetsége, képessége szerint tehet valamit” – összegzett Szathmári Ferenc. Kovács Attila Székelyhon.ro 2016. augusztus 1.Megjelenítik a székely, csángó és magyarörmény kultúrátMűvészeti fesztivál előzi meg idén Gyimesbükkön a kontumáci Nagyboldogasszony-napi búcsút. Az augusztus 12–14. között zajló háromnapos esemény célja a székely, a csángó és a magyarörmény kultúrkör megjelenítése kiállításokkal, előadásokkal, koncertekkel, táncházzal, filmmel, humorral, jellegzetes mesterségekkel. A Budapesti Örmény Önkormányzat, a Csíkkörzeti Magyar – Örmény Szentháromság Alapítvány és a Gyimesbükkért Egyesület első alkalommal rendezi meg Gyimesbükkön a Kárpát-medencei Székely, Csángó és Magyarörmény Művészeti Fesztivált. „A fesztivál a magyarságot és az összetartozást szimbolizálja, hiszen a magyar kultúra sem létezhet e nélkül, úgy ahogy a csángó, székely és magyarörmény kultúrkör sem különíthető el a magyar kultúrától” – olvasható a szervezők fesztiválelőzetesében. Márton Áron Emlékév van, ezért a fesztivál keretében megemlékeznek a nagy püspökről, előadással és rendhagyó misével tisztelegnek az erdélyi főpásztor emléke előtt. Csíky Gergely A vasember című művének újszerű feldolgozását is Gyimesbükkön láthatja először a közönség – a Budapesti Artashat örmény nemzetiségi társulat előadásában. Az esemény megszületését e gondolatok, valamint a Rákóczi-vár felújításának célja ihlette a szervezőket, akik elhatározták, hogy a jótékony kulturális forgatagot mostantól minden évben megrendezik, nem csak hagyományt teremtve, hanem a Rákóczi-vár felújításához szükséges forrás egy részét is biztosítva ezzel. Ezen a rendezvény keretei között útnak indítják az Egyél jót, tegyél jót! jótékonysági mozgalmat is, amely a gasztronómiát segítségül hívva Erdélyben és Magyarországon közel egy évig tart majd. A mozgalomhoz csatlakozók támogathatják a Rákóczi-vár felújítását, amellyel megmentik az enyészettől és pazar kirándulóhelyet teremtenek az elkövetkező évekre. A mozgalom másik fontos célja, hogy népszerűsítse a hagyományos magyar konyhát, így a mozgalomban részt vevő éttermek/séfek újrafogalmazzák a magyarörmény, csángó, székely és magyarországi tradicionális ételeket. Az idei gyimesi fesztiválon magyarörmény, csángó, székely és magyarországi különlegességekből válogathat az ínyenc közönség. A program Augusztus 12., 13 óra: hivatalos megnyitó Páll Ágoston kerámia kiállításának, illetve Kabdebó János fotóművész Márton Áron élete című fotótárlatának. 19 óra: szentmise a kontumáci templomnál, majd fáklyás körmenet. 21.00 óra: Berecz András ének- és mesemondó estje. Augusztus 13., 9.30 óra: Magyar Kollégium neves előadókkal, majd a Lovasíjász című film levetítése. 15.00 óra: barantabemutató. 17.00 óra: Vaszi Levente népdalénekes előadása. 19.00: hagyományos csángó esküvő. 20.00: az örmény Trió együttes koncertje. Augusztus 14., 12.00 óra: rendhagyó mise a nagytemplomban, a Márton Áron Emlékév jegyében. 13.00 óra: íjkészítés, fegyverbemutató. 16.00: Csíki Gergely A vasember című előadásának előbemutatója. Dobos László Székelyhon.ro 2016. augusztus 8.Először rendeznek Kárpát-medencei székely, csángó és magyarörmény művészeti fesztiváltKiállítások, koncertek, táncház és előadások is várják az érdeklődőket az első Kárpát-medencei Székely, Csángó és Magyarörmény Művészeti Fesztiválon augusztus 12. és 14. között Gyimesbükkön. A fesztiválon Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó önálló estet ad, az Artashat Örmény Színház társulata Csiky Gergely A vasember című művét mutatja be, fellép Vaszi Levente csángó énekes, a közmédia Fölszállott a páva című tehetségkutató műsorának közönségdíjasa. A látogatók betekintést nyerhetnek egy hagyományos csángó lagziba, megtekinthetik A Lovasíjász című filmet, kiállítást láthatnak többek között Márton Áron püspök életéről és meghallgathatják a keleties zenét játszó Örmény Trió koncertjét is. Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesüle elnöke az erdélyi, avagy magyarörmény identitásról, Bogos Mária kutató a szépvízi örményekről, Halász Péter néprajzkutató a csángókról, Páll Ágoston a korondi kerámia motívumrendszeréről, Darvas-Kozma József pápai káplán, címzetes esperes Márton Áron erdélyi püspökről tart előadást. A Budapesti Fővárosi Örmény Önkormányzat, a Csíkkörzeti Magyar-Örmény Szentháromság Alapítvány és a Gyimesbükkért Egyesület rendezésében hagyományteremtő jelleggel megvalósuló esemény elsősorban magyar identitást erősítő összejövetel a Gyimesben - mondta el Esztergály Zsófia Zita, a Fővárosi Örmény Önkormányzat elnöke az MTI-nek. Hozzátette: a rendezvényen indítják útjára az Egyél jót, tegyél jót! jótékonysági mozgalmat is, amelynek bevételéből az ezeréves magyar határnál található Rákóczi-vár felújításához járulnak majd hozzá. A tradicionális gasztronómiára támaszkodva székely, csángó, magyarörmény és magyarországi ételeket, valamint éttermeket vonnak be a mozgalomba, és az ételek eladásából befolyt összeggel is segítik a vár felújítását. A mozgalom fővédnöke Pataky Attila, védnöke Berecz András, aki részt vesz a gyimesbükki eseményen is. Az elnök hangsúlyozta: a mozgalom lényege, hogy összefogás eredményeként valósul meg. A művészeti fesztiválon látható lesz Páll Ágoston kerámiakiállítása és Kabdebó János fotóművész tárlata is, lesz fáklyás körmenet a Keresztúton, fegyverbemutató, máglyarakás és csángó táncház. A látogatók tradicionális ételeket, többek között gombapaprikást puliszkával, örményragut, borjúpörköltet juhtúrós puliszkával, erdélyi csorbát, muszakát és borjúbográcsot kóstolhatnak - ismertette a részleteket Esztergály Zsófia Zita, hozzáfűzve: a látványos gyimesbükki fesztiválnak négy helyszín ad otthont, amelyek között csángólovasokkal és lovaskocsival lehet majd közlekedni. Szabadság (Kolozsvár) 2016. augusztus 11.Együtt táboroznak a Gyimes-völgyi diákokKilenc Gyimes-völgyi iskola diákjai táboroznak együtt a héten zajló, tizedik alkalommal megszervezett gyimesbükki táborban, ahol a bibliai történetek kiscsoportos feldolgozása mellett számos műhelymunkába is bekapcsolódhatnak. A gyimesbükki katolikus egyházközség által szervezett táborban vesznek részt kilenc Gyimes-völgyi iskola diákjai a héten – köztük a román tannyelvű intézmények magyar tanulói is. A táborozók foglalkoztatása hétfőtől péntekig három csoportban zajlik: külön egész napos programokkal készültek a legkisebbeknek, míg a 3-6. osztályosoknak, illetve a legnagyobbaknak délelőtt bibliai történetek mentén tartanak beszélgetéseket, délután pedig különböző műhelymunkákba kapcsolódhatnak be a diákok – tudtuk meg a szervezők által szerkesztőségünkbe eljuttatott tájékoztatóból. Mint írják, délelőttönként feldolgozzák az irgalmas szamaritánus, a tékozló fiú, a szőlőmunkások, valamint a könyörtelen hitelező történeteit, délutánonként pedig többek között zene- és gitároktatás, bútorfestés, varrás, faragás, élményszínház várja az ifjakat. Szombatra előadásokkal készülnek a szervezők, a helyszín a gyimesbükki plébániatemplom szükségtemploma lesz. Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesületének elnöke a magyarörmény identitásról beszél, míg Bogos Mária kutató a szépvízi örményekről tart ismertetőt. Azt követően Halász Péter néprajzkutató Hány félék a csángók? című előadását hallgathatják meg az érdeklődők, majd Páll Ágoston a korondi kerámia motívumrendszeréről, a védjegy megőrzéséről beszél. A szünet előtt pedig még meghallgatható lesz Darvas-Kozma József, a Csíkszeredai Millenniumi-templom plébánosának Márton Áron Erdély püspökéről szóló bemutatója. A szünetben a helyi plébániatemplomban megnyitják a Márton Áron püspök életéről szóló kiállítást, majd újra a szükségtemplomban folytatódik a program: Koszta Zoltán népművész a honfoglaláskori katonai ruházatokat mutatja be, majd Kaszás Géza a Lovasíjász filmjét vetítik. Az ebéd után sportfoglalkozásokat tartanak. Vasárnap a szentmisét és a cserkészek fogadalomtételét követően délután táncházban rophatja az ifjúság. A tábor hétfőn zárul, a déli 12 órakor a kontumáci templomnál kezdődő Nagyboldogasszony-napi búcsús szentmisével. Kömény Kamilla Székelyhon.ro 2016. augusztus 16.Egyél jót, tegyél jót a Rákóczi-várértMájusban, pünkösd előtt kapták meg az engedélyt a gyimesbükkiek a Rákóczi-vár felújítására. A munkálatok elkezdése azonban késik, a közbeszerzési eljárást a következő napokban írják ki, de a felújításra szükséges pénznek is csak a töredéke gyűlt össze. Székely, Csángó és Magyarörmény Művészeti Fesztiválnak adott otthont a Nagyboldogasszony ünnepét megelőző napokban Gyimesbükk. A rendezvényt a Budapesti Örmény Önkormányzat, a Csík Körzeti Magyar-Örmény Szentháromság Alapítvány és a Gyimesbükkért Egyesület szervezte. Az eseményt felvezető sajtótájékoztatón Deáky András, a fesztivál házigazdája elmondta, késik a Rákóczi-várként ismert őrtorony (eredeti nevén Blockhaus) felújítása. Az 1626 körül Bethlen Gábor idejében épített váracska romjait évente turisták ezerei keresik fel, ezért is időszerű a munkálat elkezdése. A késésnek két oka van: egyrészt a régészeti feltárások eredménye nyomán módosítani kellett az eredeti terveken, másrészt a közbeszerzési eljárás egy hosszú folyamat. Deáky elmondta, hogy a felújítást a Gyimesbükkért Egyesület, a Budakeszi Alapítvány és Gyimesbükk önkormányzata vállalata fel – a világ magyarságának támogatásával. A tervek szerint kétemeletes lesz a látogatható felület, az alsó szinten kiállítótermet, a felső részen pedig egy kilátót, illetve egy kávézót alakítanak ki. A munkálatokra 80 millió forintra, azaz kb. 200 ezer euróra lenne szükség – hangsúlyozta Deáky –, és jövő pünkösdre szeretnék befejezni. A hétvégi gyimesbükki rendezvényen indították útjára az Egyél jót, tegyél jót! jótékonysági mozgalmat is, amelynek bevételéből a Rákóczi-vár felújítását támogatják. A tradicionális gasztronómiára támaszkodva székely, csángó, magyarörmény és magyarországi ételeket, valamint éttermeket vonnak be a mozgalomba, és az ételek eladásából befolyt összeggel is segítik a munkálatokat – újságolta Esztergály Zsófia, a Fővárosi Örmény Önkormányzat elnöke. Az eseményen jelen volt Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó, aki felvállalta a mozgalom fővédnökségét. A mozgalom erdélyi nagykövete György Ottilia. Elhangzott, hogy Székelyföldi és anyaországi vendéglőket vonnak be a mozgalomba, hagyományos örmény ételek kerülnek fel az étlapokra. Az először megrendezett fesztivál négy helyszínen zajlott: a kontumáci templomban és a templom melletti szabadtéri színpadon, a Rákóczi-vár alatti kempingben, a Deáky Panzióban és a gyimesbükki plébániatemplomban. A fesztiválon fellépett Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó, Vaszi Levente népdalénekes, az érdeklődők betekintést nyerhettek egy hagyományos csángó lakodalomba. Levetítették Kaszás Géza: A Lovasíjász című filmjét, meg lehetett tekinteni a Márton Áron püspök életéről szóló, illetve Kabdebó János örmény témájú kiállítását. A Magyar Kollégium keretében Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület elnöke az erdélyi, avagy magyarörmény identitásról, Bogos Mária kutató a szépvízi örményekről, Halász Péter néprajzkutató a csángókról, Páll Ágoston a korondi kerámia motívumrendszeréről, Darvas-Kozma József Csíkszeredai plébános pedig Márton Áron püspökről tartott előadást. Az eseményen fellépett a keleties zenét játszó Örmény Trió, a kisvárdai Koszta Zoltán bőrműves bőrpáncélokat, Árpád-kori viseleteket mutatott be, lovas és harci hagyományokat ismertetett, és a fesztivál kezdetén ő fújta meg szarukürtöt. Dobos László | Székelyhon.ro 2017. december 14.Másodszor adták át az Élő Székelyföld-díjakatKis falvakban lüktet, vért pumpál a mindennapokba, jövőt éltet a szülőföld pulzusa köszönhetően azoknak az embereknek, akik szívügyüknek tekintik, hogy munkájukkal a székelység testi, szellemi gyarapítását szolgálják. Példaértékű életutak elismeréséről szólt az Élő Székelyföld Munkacsoport díjátadója, amelyen id. Szávai Márton énlaki nyugalmazott tanítót és Bancsi-Rigó Istvánt, a Homoródszentmártonban gazdálkodó fiatal agrármérnököt tüntették ki. Nem telt meg zsúfolásig a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncertterme, de szép számban voltak, akik jelenlétükkel megtisztelték az Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesület december 12-i díjátadóját, jelenlétükkel, szavakkal is kifejezték tiszteletüket, mind a díjalapítók, mind pedig az elismerésre érdemesnek talált személyek iránt. Ez a hangulat ünnepi rangra emelte az eseményt, amelynek méltóságot adott az is, hogy munkatársunk, az est házigazdája, forgatókönyvének szerzője, Simó Márton író, újságíró, az Élő Székelyföld Egyesület és annak tevékenységét pártfogoló Munkacsoport vezetője igazán megadta a módját a közel kétórás estnek. Gondoskodott arról, hogy az egybegyűlteknek ne csak friss kalács jusson, ne csupán az ünnepeltek egészségére koccintsanak jófajta házi borral, pálinkával, de hazai földön termett szellemi táplálékot is kapjanak útravalóul. Erről a meghívottak gondoskodtak. Sebestyén Péter plébános, közismertebb nevén Péter páter adventi gondolatait osztotta meg, figyelmeztetve a „kalandvágyból itthon maradottakat”, hogy mindig, de különösen a várakozás időszakában éber, az isteni gondviselést, áldást otthonukba befogadó kapuőrök legyenek. Vetített képekben mutatta be Gyöngyössy János történeti grafikus a székelyderzsi, bögözi, homoródkarácsonyfalvi, gelencei, sepsikilyéni évszázados templomokban feltárt Szent László-freskókat, előadását Magyari Hunor kiváló fotóival illusztrálva. A Székelyföld folyóirat decemberi lapszámát, a Székely Könyvtár sorozat legfrissebb öt kötetét a hamarosan Balassi-karddal „felfegyverkező” Lövétei Lázár László költő, főszerkesztő jóvoltából ismerhették meg a résztvevők. Nem feledkezhetünk meg a hírneves korondi keramikusról, Páll Ágostonról sem, aki különleges ajándékkal, a kemencében aznap „kisült” míves kerámia plakettel lepte meg a kitüntetetteket, és az etédi, illetve énlaki asszonyokról sem, akik székely ruhába öltözve jelentek meg és ajándékukat nótacsokorba kötötték. A jövőnk falun lakik – Mindennél fontosabb, hogy figyeljünk a vidéki élet jelenségeire és segítsünk a falunak, hogy megerősödve tarthasson meg minket. Ennek szellemében dolgozunk és tervezzük a jövőt, többek közt azt, hogy a most szerény, szociális segély összegű díjunkat is valamelyest növelni tudjuk – fogalmazott rövid felvezetőjében az egybegyűlteket üdvözlő Simó Márton. – A falu testi és szellemi táplálékot ad a városnak, az ott élő, dolgozó emberekre való odafigyelés fontos és szükséges – vélekedett Bálint Mózes, az első Élő Székelyföld-díjas, méltatva a Munkacsoport és Egyesület törekvéseit, szellemiségét. A bevezetőt a díjazottak bemutatása követte. A szervezők felkérésére Farkas Antal és Szabó Károly operatőrök rövid, de a lényeget szépen summázó filmes portrét rajzoltak a két díjazottról. Aki egy egész falut tanított Jó volt látni, ahogy a varrottasokkal, szőttesekkel berendezett szobában, fekete-fehér fotográfiákat nézegetve mesélt id. Szávai Márton. Többek közt arról, hogy miért volt szívügye és minden erőfeszítése ellenére miért hiúsult meg az, hogy Énlaka is felkerüljön az UNESCO Világörökség listájára, valamint, hogy jelenleg azon dolgozik, hogy az eddig megjelent közel 70 énlaki tanulmányt, a Pro Énlaka Alapítvány által elindított sorozatot a székely népdal és néptánc témájú munkájával egészítse ki. A tanítóként, a helyi kulturális, civil élet felpezsdítőjeként, a falu épített és szellemi örökségének megőrzőjeként, a honos gyümölcsfajták felleltározója és a kihalásra ítélt genetikai állomány megmentőjeként és továbbéltetőjeként jellemezte id. Szávai Mártont laudációjában P. Buzogány Árpád író, művelődésszervező, a Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpont munkatársa. Úgy fogalmazott: példaértékű néptanító, akinek élete összefonódott a faluval, amelynek úgy adott rangot, hírnevet, hogy értékeit megmutatta, és hittel, kitartással dolgozott azért, hogy a felnövő nemzedékek ne váljanak gyökértelenekké. – Szávai Márton és kortársainak népszolgálata az erős elkötelezettségből fakadt. Gárdonyi Géza (…) lámpásoknak nevezte őket. Mi tudjuk, hogy vannak köztük fényes csillagok is. Szávai Márton a mi csillagaink közé tartozik – méltatta az Élő Székelyföld életműdíjasát P. Buzogány. Megbecsülni a föld ajándékait 2013-ban döntött úgy, hogy hagyja a kincses Kolozsvárt, hazaköltözik szülőfalujába, Homoródszentmártonba, és saját földjén gazdálkodik. A fiatal agrármérnök, Bancsi-Rigó István a nehezebbik, de ugyanakkor a szebbik utat választotta arra, hogy szakmailag, emberileg kiteljesedjék, mondta laudációjában Nagyálmos Ildikó költő, újságíró. Úgy vélekedett, Bancsi-Rigó, aki a földművelést választotta megélhetési forrásnak, nemcsak elismerést, de csodálatot is érdemel. – Kevesen látják meg a föld szépségét, s még kevesebben tudnak a növények nyelvén beszélgetni. Kétség nem fér hozzá, Bancsi-Rigó István ezen kiváltságosok közé tartozik, hiszen másképp nem választotta volna ezt a megélhetési formát, feladva a sokkal divatosabb és nyilván pénzesebb kertészmérnöki nagyvárosi állását. (…) Alázattal és alapos pontossággal végzi a munkáját az év minden szakában, ő maga hozza be a városi piacra a terményt, mert fontos számára a vásárlókkal, fogyasztókkal való találkozás, kapcsolattartás, visszaigazolás. Az elégedett vásárlók pedig rendszerint visszajárnak hozzá és bizonyságot tesznek arról, hogy fáradságos munkája nem volt hiábavaló – hangzott el a méltatásban. A díjak átadását követően Szőcs László és Jakab Attila, Etéd és Homoródszentmárton község polgármestere szintén rövid köszöntőt mondott. Az Élő Székelyföld-díj átadásának második kiadását kötetlen, jó hangulatú beszélgetés zárta. Lázár Emese / Hargita Népe (Csíkszereda) lapozás: 1-14
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
